Az ötlet megszületése

2015.01.01 18:11

 

Mai rohanó világunkban az ember úgy érzi, állandó időzavarban van. Nem jut elegendő idő szinte semmire. Gondolhatunk a családra fordítandó időre, a szórakozásra, a testmozgásra. A nők helyzete talán még nehezebb, hiszen a munka mellett teljesíteni kell a háztartásban, a konyhában is. A hagyományos kultúránk szerint legalább a hét végén illik a családi ebéd után valami finom süteményt is elfogyasztani. Na, ma már ez legfeljebb akkor fordulhat elő, ha előre megvásárolva a hűtőből tesszük az asztalra.

Az Altering Bt. ügyvezetője szeretett volna valami igazán eredeti, speciális megoldással segíteni, főleg a háziasszonyoknak, az egyedülálló nőknek, férfiaknak, a munkahelyi vezetők titkárnőinek, az egyetemistáknak, az alkotókedvű gyermekeknek, és ha valaki kimaradt a sorból, hát nekik is.

Addig kísérletezett, amíg létrejött az ötperces sütemény, többféle ízben is.