Mintha a Mama kredencéből...

Bizonyára mindenkinek vannak olyan gyerekkori élményei, amik vidéken élő nagyszülőkhöz kötődnek. Ha nincs, az sem baj, elmesélek egyet, általános forgatókönyv szerint.

Faluból városba költözött fiatal, ott családot alapít, de azért teljesen mégsem szakad el az ősi gyökerektől. Visszahúzza a szíve, no meg az a sok szép gyerekkori emlék. Viszi magával a cseperedő csemetéit is, hadd szívják magukba a város bűzös levegője után a tisztát. Sorba kell ilyenkor látogatni minden felmenő és oldalági rokont, olyan nincs, hogy valaki kimaradhatna. Örihari lenne ennek a „jutalma”. Tehát bele kell férjen egy hétvégébe, lesz, ami lesz! És ugye az a legtermészetesebb, a Mamával több időt kell eltölteni, mint a többi rokonnál együttvéve. Mert hát ugye a Mama ebéddel vár, annak ellenére, hogy (az ő szavaival élve) „Öreg vagyok én már a konyhához! Nem úgy van már, mint régen, fiatalasszony koromba, mikor hajnalba keltem, oszt 11-re már kész volt az ebéd, meg a vacsora is, főzéssel, sütéssel, mindennel együtt. Most meg? Alig bírok kimászni hatkor az ágyból, a lábaim sem bírják már se a járást, se az állást! Csak ennyire tellett tőlem: egy kis szerény ebédke.” Mindezeket igazolandó, hipp-hopp, a terített asztalon terem kétféle leves 

(természetesen a tradicionális húsleves-rántotthús-krumplipűré kombó nem maradhat el egyetlen vasárnap sem), 

és ugyanennyi második is. És amikor degeszre ették magukat a fiatalok – mert ugye mindenből kellett szedni, olyan nincs, hogy valamelyikből nem esznek, merthát nem azért főzte, hogy a kutya, disznó, tyúk, stb... egye meg – akkor a kredencből előkerül még egy kis semmiség:  

A Süti.

Így, nagybetűvel, A Süti. 

A Mama Sütije. 

Ennek a Sütinek van egy állandó tulajdonsága: képes bármikor (értsd: a nap bármely szakában, akár hajnali kettőkor is) előkerülni, és mindig ugyanolyan friss, ugyanolyan finom!

De hát a Mama már nincs az élők sorában, a kredenc is elkerült valahová... 

Van viszont pont olyan Süti, ami mintha a Mama kredencéből került volna elő!

:)